"Csak" beszélgetünk
Sokszor nincs szükségünk semmi extra "terápiás" cselekvésre, csak arra hogy valaki meghallgasson minket, anélkül, hogy megítélne, elítélne, kéretlen okosságokat mondana.
Fontos azt éreznünk, hogy akivel "csak" beszélgetünk az ért minket, figyel ránk, "velünk van" minden sejtjével. Elfogad, megért, szeretettel és odafigyeléssel fordul felénk.
Azt érezzük, hogy itt biztonságban vagyunk, talán el merünk mondani olyan dolgokat is amikről máshol mélyen hallgatunk.
Elfogadásban vagyunk és támogatásban.
Mit kapunk egy ilyen beszélgetéstől?
Megkönnyebbülünk.
A beszélgetés során újra strukturálhatjuk a bennünk kavargó eseményeket, érzelmeket és ettől dolgokat tisztábban és más szemszögből is látni tudunk.
Kisimulnak a gyűrődések az arcunkon.
Érezhetjük, hogy "jaj de jó volt" ez most.
Talán mosolyogni is tudnánk, pedig lehet sírva érkeztünk.
És lehet szeretnénk úgy elköszönni, hogy "megölelhetlek?" pedig nem is vagyunk ölelgetősek.
