Free rider

Ez a gyönyörű fekete paripa képében megmutatkozó "valaki" egy rész belőlem, aki pont olyan mint ez a csodás paripa. Szilaj, független és elsorvad, ha megpróbálják betörni, vagy fékevesztetten menekül hogy ez meg se történhessen. Találkozás azzal a részemmel, aki nem akar, nagyon nem akar klasszikus értelemben vett férjet. (Olvasási idő: 3 perc)

Miért volt szüksége erre a találkozásra?

Évek óta egyedül élek, ami nem könnyű nekem. Szeretnék társat. Nagyon. Mégis valahol mélyen bennem a láthatatlan régiókban van egy zsigeri ellenállás, ami felülírja a társ utáni vágyat, olyan mélyen és tudattalanul, hogy a valóságban mintha egy fal venne körül. Nincs esély azon belül kerülni, vagy ha igen, akkor az csak a szabadságom megőrzésével lehetséges (már ha értitek mire gondolok). Tudom, hogy a társ akire vágyom más minőségű "hozzáállást" kíván meg tőlem. Ezért látnom kellett, hogy lakik-e bennem valaki? aki ennek a változásnak a gátja, és ha igen akkor mi a problémája és mit tehetek érte.

A találkozás.

Fiatal nő, hatalmas gyönyörű dús rakoncátlan fekete hajkoronával ami fürtökben hullámzik a feje körül, ám minél hosszabban figyelem őt, annál világosabban látom, hogy nem is fiatal nő ő, hanem egy gyönyörű fekete sörényű, fényes fekete szőrű csodálatos paripa, aki azt mondja … 

"Engem ugyan nem törtök be! 

Mert ha hagyom hogy betörjetek akkor olyanná tesztek mint egy agyonhajszolt mosónő, aki naphosszat hétrét görnyed a teknője fölött."

Ez a gyönyörű fekete paripa egy látóhatárig terjedő karámban van egyedül, és az van benne, az van a lelkében, hogy ha megfogtok, akkor betörtök … és oda lesz minden. Minden ami vagyok. Attól fél hogy elveszíti önmagát, egy szolga lesz, egy végrehajtó, oda lesz a szabadság, nem fújja többé a sörényét a szél, fegyelmezettnek kell lennie, szófogadónak kell lennie… mindenféle parancsokat kell végrehajtania.

Ahogy én (Éva) nézem ezt a gyönyörű szabad, független, fékezhetetlen paripát (aki egy rész belőlem) az van bennem, hogy legszívesebben a fenekére vágnék a kezemmel és azt mondanám, hogy fuss! szaladj! menekülj! Ne hagyd magad megfogni! Meg is teszem, rácsapok.

Ő ( a paripa) elfutott. Kifutott, keresztül ugrott a karámon, futott, futott… majd egyszer csak megállt… visszanézett és elindult visszafelé. Azt mondta, hogy téged viszont nem hagylak el… - ezt nekem (Éva) mondta, mert én csaptam a fenekére - ..... és szépen visszabaktatott. Mélyen megrendített, hogy értem, az én kedvemért visszajött méghozzá úgy,  hogy nem kértem erre. Ezzel nyilvánvalóvá tette, hogy a velem való lét fontosabb számára még a saját szabadságánál is.

Azt kellett "végig gondolnom", hogy vajon ennek a gyönyörű paripának, ennek a szabad lénynek mire lenne szüksége ahhoz, hogy ne csak velem maradjon, hanem jól is érezze magát. Látva, hallva, ismerve őt és a habitusát, milyen feltételek lennének kedvezőek az Ő számára.

Figyelve arra, ami belőle árad, azt éreztem, hogy kell neki egy olyan lovas, aki szőrén meg tudja ülni a lovat. Nem kellenek korlátozó eszközök, nem kell nyereg, nem kell zabla, csak egy kantár ami inkább a lovas számára fontos, nem pedig a Paripa irányításához kell. És kell egy lovas. Olyan, aki tud úgy lovagolni, hogy nem kell sem kantár sem más eszköz.. csak a ló és ő.  Vannak emberek akik tudnak így lovagolni… vannak.

Az biztos volt, hogy az én gyönyörű, fényes szőrű, szilaj paripám senki másnak nem engedelmeskedik. Mindenki mást elrúg magától, kivéve azt az egyet, aki tud szőrén lovagolni,… aki nem akarja bebörtönözni, nem akarja idomítani, nem akar belőle díjlovagló lovat faragni, sem kocsi húzó lovat faragni, sem csatalovat faragni. Aki tiszteli annyira, hogy meghagyja szabadnak. Nem akar belőle bármi mást csinálni, mint ami.

És ekkor, ez a ló, ha nem akarnak bármi mást csinálni belőle mint ami, akkor bármire hajlandó. 

Bármit megtesz. Magától. A lovasért.

Ami kettejük között van, az a bizalom, mindkét fél részéről oda-vissza. Kölcsönös tisztelet. Elfogadás. Együttműködés. Ló és lovasa érzik egymás rezdüléseit és tiszteletben tartják az aprócska nemeket is, és ebből látszik, hogy mik a kölcsönös igenek. Befogadással, bizalommal teli kapcsolódás ez, amiben ló és lovasa együtt tud működni.

Meg is mutatom ezt a csodát. Megtaláltam. Néhány nappal később.

Rövid magyarázat ehhez a fantasztikus utazáshoz

Ez a gyönyörű fekete paripa képében megmutatkozó "valaki" egy rész belőlem, aki pont olyan mint ez a csodás paripa. Szilaj, független és elsorvad, ha megpróbálják betörni, vagy fékevesztetten menekül hogy ez meg se történhessen. 

A célunk az volt, hogy láttassuk vele, létezik olyan "lovas" aki kedvéért érdemes felhagynia a meneküléssel.

Mert az elsődleges cél az, hogy mindenki aki bennünk lakik – bármilyen szimbólum formájában mutassa is meg magát – jól legyen. Érezze azt, hogy otthon van bennünk, ő is része a csapatnak, számunkra is fontosak azok az értékek amik az ő lefontosabb alapértékei. Teszünk azért, hogy az ő jól léte is szem előtt legyen. Elfogadjuk és támogatjuk Őt. És akkor elnyerjük az ő támogatását is és együttműködik velünk. A mi feladatunk, az én feladatom, hogy megtaláljam a megoldást az ő jól lététre is. 

Mert ha azok akik bennünk laknak jól vannak, akkor mi is jól vagyunk. 

Ui: Ha töretlenül munkálkodunk azon, hogy a lelki jól létünkön dolgozzunk, akkor időről-időre találkozhatunk azzal, hogy egy-egy probléma másként, más szemszögből újra felbukkan és egy korábbi "ügy" újabb megvilágításban tisztábban értelmet nyer. Erről szól, ezt támasztja alá az  Ősök engedélye című történetem.