Fülfájás és ami mögötte van
Az alábbi történet, még 2019-ben történt. Akkoriban az életembe újra visszatérő szerelem a búvárkodás volt. Úgy gondoltam, hogy egy igazi búvártúra előtt érdemes lenne újra jobban elmélyedni ebben a búvár dologban és felfrissíteni a korábban megszerzett búvár tudásomat, ezért elmentem a gyékényesi tóra egy ismétlő tanfolyamra. A tanfolyam után néhány nappal a jobb fülében szörnyű fájdalom keletkezett, amiről hamarosan kiderült, hogy egy csúnya hallójárat gyulladás, ami több mint két hétig elhúzódóan sem gyógyult meg tökéletesen.
Arra voltunk kíváncsiak, mi más húzódhat meg ennek a fülfájásnak a mélyén, mert az éreztem, hogy ez nem csak egy sima kis fülgyulladás.
(Olvasási idő: 4 perc)
Elcsendesedem. Csak figyelek befelé. Magamba. Van egy fal, rajta egy ajtó, az ajtó mögött áll egy ember, csípőre tett kézzel, az ajtó másik oldalán egy 4-5 éves forma kicsi gyerek. A felnőtt oldalán fenyegetés, düh érezhető, a gyerek szomorú, magányos, sírós.
A gyerek kisfiú, kis szöszke. Nagyon szép kisfiú, vonzó, cuki. Ha figyelem az érzelmeit az van benne, hogy én nem csináltam semmi rosszat. Én olyan kisfiú vagyok, akire a felnőttek azt mondják, hogy olyan mint az égető tűz. Csintalan vagyok, folyton valami turpisságon töröm a fejem, … (nevetve) Azért csinálom ezt mert az olyan jó. És nem csak azért mert jó, hanem azért, mert ha rakoncátlan vagyok az serkent engem. Amiket csinálok nem rossz dolgok. De muszáj csinálni, muszáj elevennek lenni, mert különben üres lenne az élet. Minden unalmas lenne. Nem történne semmi. Ha egyszer fel lehet mászni a fára és meg lehet nézni hogy fejjel lefelé lógva el lehet-e érni a fa törzsén lévő akármit, akkor azt muszáj kipróbálni.
Egyetlen valaki érti azt ahogyan én létezem, egy kislány.
Egy copfos kislány, … (nevetve)… … ott lóg velem a faágon a másik oldalon…(nevetve) … ketten lógunk :)) Szeretem őt nagyon, mert pont olyan kis vásott mint én vagyok. Nem igaz hogy vásott, csak kíváncsi, és minden dologban benne van. Bátor. Nem egy olyan kis betoji.
Jó nekünk hogy ketten vagyunk :)) mert ő olyan mint egy kis kiegészítőm. Olyan mint én vagyok.
A felnőtt aki az ajtó túloldalán van egy nő. Nem az anyám. Erre a nőre vagyok rábízva. Van itt még több gyerek is, de én vagyok az egyetlen aki be van zárva mert azt hiszem én vagyok a leginkább ebadta. Az az igazság, hogy nem nagyon fog rajtam a rendszabályozás, mert ha más nem akkor ülök az asztalnál és kalimpálok a lábammal, pedig azt sem szabad. És ez dühíti ezt a nőt. … akit egyébként Öreglánynak hívunk.
Most már átlényegültem, és én vagyok ez a nő az Öreglány. Az a helyzet hogy imádom ezt a kis gazfickót, annak ellenére imádom, hogy az agyamra megy. Azt kedvelem benne hogy, … olyan égető tűz…. olyan életre való, és naná hogy mindig az övé az utolsó szó. Ám ha egy rakásban vannak a többi gyerekkel, akkor nem lehet velük bírni. Ha hagynám hogy az legyen amit ők akarnak még felgyújtanák nekem a házat és a feje tetejére forgatnának mindent. Nem rossz szándékból, hanem csak mert kíváncsiak.
Nekem, mint Öreglánynak az a szerepem, azért vagyok itt, hogy terelgessem őket, vigyázzak rájuk, mert ezek képesek és össze-vissza szaladgálnak az úton és még elüti őket egy autó…. Át kell érni velük az úton, mert ott biztonságban lesznek… de addig valahogy életben kell tartani őket.
Valahogy így :)))
Vaskalaposnak tartanak, meg szigorúnak, sokszor haragszanak rám amiatt hogy nem vagyok engedékeny. Amikor nagyon felbőszítenek, akkor gyakran már igazából haragszom rájuk. Amikor már ötödszörre sem ért a szóból, akkor már haragszom, és akkor már van úgy, hogy ráhúzok a fenekére, hogy na most aztán elég legyen!! tudjad már, hogy ki a főnök… (mosolyogva) ... Persze ebből sem értenek. De legalább szót fogadnak. Tudod ez a kis pasi olyan, hogy még a fenékre húzás után is visszafordul, …hogy na de és akkor is !! …. a kis angyal fejével és őzgida szemével .... egyébként imádom a kis nyavalyást!
Szöszke kisfiúként még mindig az van bennem, hogy …. de akkor is!! muszáj kipróbálnom!!…mert ha erről lemondanék akkor az élet sava-borsa, az összes ízek, minden szépség és izgalom tűnnének el.
Öreglányként csak tehetetlenül széttárom a karomat, ellépek oldalra, feladom … hogy hát akkor jó … legyen. És elfordulok…
Kisfiúként ez a sok tiltás úgy rakódik le, úgy ülepedik le, hogy az Öreglány csak akkor lenne elégedett, ha én ezekről lemondanék. Tehát…
nem arról szólnak a fegyelmezések, hogy csinálhatod de eddig… hanem arról, hogy egyáltalán ne csináld … .
Ezeket elmondom az Öreglánynak… aki erre most visszafordul hozzám és azt mondja, hogy jó rendben …. értem… csak azt kérem tőled, hogy legyél óvatos és vigyázz magadra.
Az üzenet
Lehet élni, pezsegni, csintalannak lenni, életrevalónak lenni, mindent kipróbálni, csak közben vigyázni kell arra, hogy életben maradjak, úgy hogy nagyobb baj nélkül megússzam a dolgokat. Van egy részem - az Öreglány - aki segít nekem ebben. Most, hogy megbeszéltük a dolgot, egy kicsit az adott helyzetnek jobban megfelelő módon figyelmeztet arra, hogy legyek óvatosabb, megfontoltabb. És az Ebadta Kíváncsi Szöszke Kisfiú részem talán óvatosabb és megfontoltabb lesz, és már nem szalad fejjel a falnak.
A fülem akkor jelzett, amikor olyat csináltam, ami nem volt annyira jó nekem, ennek ellenére én mégis olyan nagyon akartam, hogy fejest ugrottam és megcsináltam. Az Öreglány részem pedig szólt, hogy állj! ez sok lesz nekem! (mármint neki:))
Gyerekkorban is így lehetett :)) emlékszem nagyon fülfájós voltam. Az Öreglány részem nyilván akkoriban lett, mert ezer felé elgurultam volna, szanaszét szaladtam volna, mert mindig mindent is ki akartam próbálni. Ő pedig biztosan úgy volt vele ha ez a kis hülye nem ért a szóból, akkor nem finomkodunk, csinálok én majd neki olyan fülfájást, hogy eszébe se jusson bárhová menni és rosszalkodni.
Esetemben például most, a gyékényesi tóban merülni.
(csak magunk között jegyzem meg halkan... pssszt... szerintem Öreglány kicsit betoji.... )
Miközben írtam ezt a történetet, eszembe jutott, hogy pár hónappal ezelőtt voltam egy búvár túrán merülni, és a túra vége felé volt egy nagyon erős áramlásos merülés, ahová nem igazán volt kedvem lemerülni, de a divemaster azt mondta, minden oké, menjünk csak bátran. Nem volt kedvem, nem is nagyon akartam (szerintem Öreglány is életre kelt bennem rögvest és elkezdett aggódni) ... ennek ellenére végül mégis elmentem a többiekkel.
Merülés közben úgy éreztem, hogy az életemért küzdök….(persze nem :))) de még soha nem merültem ekkora áramlásban és félelmetes volt) … és mi történt? ... két napra rá begyulladt a fülem. Akkor nem is jutott eszembe ez a történet, csak most, hogy ide írtam. Lám az Öreglány még mindig vigyáz rám, még mindig aggódik, ha megpróbálok életrevaló lenni :)) El is intézte, hogy az utolsó merülés napon már ne merüljek:)) úgy ítélte meg ennyi is épp elég volt :)))
Miért lényeges ez? Mert mindig érdemes figyelni a belső hangunkra. Főleg akkor, ha két ilyen egymástól nagyon eltérő részünk is van. Az egyik a mindent is felfedezni akaró kis életrevaló, és egy másik a mindentől félő, féltő, óvó, aggódó.
Érdemes "megdolgoznunk" a velük való kapcsolatot, mert ezzel el lehet simítani a nagyobb döccenőket és a bennünk élő részeink egymással együttműködve már nem megakasztják, hanem kiegyenlítetté teszik egymás és ezzel a mi életünket.
Most úgy érzem érdemes lenne Öreglánnyal még dolgozni egy kicsit, hogy ugyan engedje már, hogy gyakoroljam kicsit az áramlásos merülést, mert így sosem fogom sem megtanulni, sem megszokni :))) , márpedig más búvárok se halnak bele, és mindenki kijött élve, szóval no para :)))
Csak a vicc kedvéért teszek ide egy áramlásos merülés videót, hogy tudd miről beszélek :))))