Rottweiler

Éveken át gyötört a fulladás. A fulladás nagyon különös , kizárólag a torkomban jelenik meg, abban a sávban, ahol a nyak és a felsőtest találkozik, valami hatására ödémák keletkeznek a toroknak ezen a részén, amik egy darabig növekszenek, a torkom összeszűkül, alig kapok levegőt, köhécselek, fuldoklok, majd egy idő után ( ami néhány perctől 5-10 perc is lehet), nem tudni mitől oldódik és köhögéssel kitisztul az ödéma, és megnyugszik a test. Elég félelmetes, mert nem tudom mikor szűkül össze annyira, hogy már megfulladhatok, illetve hogy feloldódik-e az előtt, mielőtt mentőt kellene hívni. Gyerekkoromban asztmás voltam, akkor úgy mondták gyerekkori asztma, kb. fél éves lehettem amikor először megjelent és általános iskola alsós voltam mire úgy mondták, kinőttem (mármint az asztmát).

(Olvasási idő: 4 perc)

Felnőtt fejjel pár évvel ezelőtt vettem észre, hogy valamelyest visszatért. Néha előjön, néha eltűnik. Néha azt gondoltam hogy a tejtől van, mert a tejre jött elő, máskor ugyanarra a tejre nem jött elő. Néha előjött a rizstejre, máskor nem. Néha úgy viselkedett mintha hisztamin allergia lenne, és bizonyos dolgok, amiknek magas a hisztamin tartalma aktiválták, máskor ugyanazok a dolgok nem aktiválták. Néha előjött amikor bizonyos emberekkel beszélgettem, máskor nem. Néha előjött ha egy-egy ügyféllel beszéltem, máskor nem. Teljesen érthetetlen és rapszodikus volt.

Abban az időben amikor ezt a saját belső képekkel végzett oldó munkát elvégeztük újra elő-előjött gyakran és erősen, és úgy voltam vele, hogy jó akkor lássuk mit mutatsz.

Az első kép egy nagy testű robosztus gyönyörű izmos erős, barna fekete rottweiler kutya volt. Tudtam, hogy én vagyok az a kutya. A nyakamban, belülről szöges fojtó nyakörv. A nyakörv végét egy férfi fogja, aki a gazdám, de nem a barátom. Nem látom az egész férfit, csak a lábát derékig. Terepszínű katonai gyakorló van rajta és bakancs. Nem tud bánni velem rendesen, csak a fojtó nyakörvet tudja rángatni, azzal fegyelmez és tart kordában. Pedig nem lenne muszáj. Kutyaként az van a fejemben, hogy hiába teszek meg neked bármit, hiába vagyok jó kutya, szófogadó és engedelmes, és teszek meg mindent amit kérsz, te mégsem szeretsz jobban annál mint hogy a póráz végét fogod és rángatod.

Egyszer csak valahogy kibújtam a nyakörvből és elszaladtam. El messze ettől az embertől. Egy réten találtam magam, ahol a távolból közeledett egy kislány, nem lehetett több 6-7 évesnél. Nem félt tőlem, pedig nagy erős kutya vagyok hatalmas izmokkal, veszélyes fogakkal, odajött és félelem nélkül átölelte azt a hatalmas busa fejemet. Akkora volt az a kislány állva, mint én ülve és csak fogta, ölelte a nyakamat, és tudtam hogy a barátja vagyok mindörökre. Azt is tudtam, hogy ez a kislány is valójában én vagyok. Egy piros szalagot kötött a nyakamba, masnival, pont oda ahol korábban a fojtó nyakörv volt, a nyak és felső test találkozásánál. Én pedig mint hatalmas erős rottweiler ezt csak úgy hagytam. Éreztem, hogy szeretetből tette. Megajándékozott ezzel a piros szalaggal, a barátjává fogadott, nem pedig a rabjává tett. Az utolsó kép amit láttam, hogy a kislány és én a rottweiler ülünk egymás mellett, én balról, ő jobbról, igaz barátság és szeretet van közöttünk.

Amióta ez a munka megvolt, nem fulladtam. 

Mit jelentettek ezek a képek? Mit szimbolizált nálam ez a kutya? 

Úgy kezelt engem az a terepruhás ember, mint egy olyan kutyát amiben nagy-nagy, néha félelmetes és számára kezelhetetlen erő van. Akiről azt gondolta a környezete, hogy a benne lévő erőt kezelni nem, csakis féken tartani lehet. 

Olyanoktól várni megnyugvást, biztonságot, támogatást akik ettől az erőtől inkább félnek, mint sem hogy tudjanak vele jól bánni, nem lehet. Ők inkább megpróbálnak szabályozni, kordában tartani. 

Aki gyengébbnek érzi magát nálam - és előfordulhat hogy a környezetemben lévő emberek is gyengébbnek érzik magukat nálam - az számomra nem tud biztonságot adni. Ismerős érzés ez nekem. 

Van egy részem, aki rottweilernek született. Ismerem és szeretem őt, és tényleg nagyon erős. (akik igazán ismernek tudják ezt rólam)

Valamikor gyerekkoromban ez a rottweiler részem levált, mert sokkal elfogadhatóbb voltam a környezetem számára az erőm nélkül, a bennem élő rottweiler ereje nélkül. 

És manapság is. Sokak számára most is sokkal kezelhetőbb lennék a rottweiler részem nélkül.

Alapvetően a rottweiler nem egy gyilkos állat, azonban az hogy mások mit hoznak ki belőle, már más kérdés. A testi adottságai, az ereje hatalmas… és ha egyszer odaáll bárki elé, akkor mindenki meggondolja szembe szállna-e vele. Én is ilyen vagyok. Az üzleti életem, a korábbi munkáim kapcsán szükségem is volt erre az erőre... és ha előveszem ezt az erőmet, sokak térde ma is megremeg. 

Ez a kutya, egy nagyon erős belső részemnek a megtestesülése vagy szimbóluma. A köhögés akkor jött, amikor ez a részem az adott környezet által épp nem volt elfogadva, és pórázon féken tartva, vagy épp rángatva éreztem magam.

Ezzel a kutyával kellett elfogadásba kerülni magamban, hogy ő egy legitim, érvényes minőség bennem minden rettenetes erejével együtt. Nem tartható fojtó pórázon. Ám ha jól bánnak vele, kezes bárány, és a benne lévő erő jól is hasznosítható. Pont, mint egy rottweiler. 

Ha pedig valakinek ez nem tetszik … az ne tartson rottweilert.

Az alábbi kis történetet nyilván nem parallel az én történetemmel, de nagyon kedvelem. Szeretettel ajánlom figyelmedbe.

Fotó: https://hu.pinterest.com/pin/316589048804880292/