Tündérlepke

A Tündérlepke részemet nem tudom pontosan mikor veszítettem el. Amikor gyerek voltam, még biztosan megvolt. Sokat "szenvedtem" az érzékenységem miatt, a sebezhetőségem miatt, a bennem lévő őzgida lágyság miatt. A felnőtt életemben valószínűleg már "azt a megoldást láttam jobbnak", hogy száműzöm őt, mert a "vadak széttépték volna" azt a finomságot, ami benne van, és vele együtt engem is. 

(Olvasási idő: 7 perc)

Figyelmeztetés! 16+ Ez egy nagyon nehéz történet, kérlek csak akkor olvasd el, ha a nehéz, néha félelmetes lelki tartalmakkal is meg tudsz birkózni!

Egy házban vagyok. Van pince, van padlás és vagy egy földszint. Nincs emelet. A lakószint totál világos, minden irányból besüt a nap, nincs egy sötét zug, minden fényes.

A nappaliban valaki eldobta magát a kanapén, fel van téve a lába az asztalra, valaki egy kis kötényben serte-pertél a konyhában, a Vörös Nő az erotikusan kibuggyanó mindenével heverészik a hálószobában egy baldachinos ágyon és dobol az ujjával, türelmetlenül, hogy mi lesz már !! Ők így rendben vannak. Vannak kívül valakik, férfi részek. Van egy kis fészer, ahol valaki fát hasogat, valaki kertészkedik a kertben, egy hosszú szakállas apóka ücsörög a bejárat mellett egy kis padon, ahogy az öreg bácsik szoktak. Ők is mind rendben vannak.

Le kellene menni a pincébe. Ahogy rá gondolok, felfordul a gyomrom. Tudom, hogy van ott valaki, de marhára nincs kedvem lemenni.

Egy macska szegődött mellém, amikor "megtudja" hogy le akarok menni… és meglepetésemre a valóságban is bejön a szobába a macskám Lari, hallom a lépteit.

(Kicsit durcásan) Nem is tudom hol van a lejárat. Azt viszont tudom, hogy a pincének van egy nedves, nyirkos, penészes, pókhálós, sötét sarka és ott van valami. Nem tudom hol van a bejárat, és folyamatosan forog a gyomrom. Talán a kamrában van a lejárat. A kamra tiszta, rendezett, de a polcok lába alatt van egy egérlyuk, mint a Tom és Jerryben. És a kamrában van egy csapóajtó, ami egy szőnyeggel volt eltakarva, azt fel lehet emelni, és egy lépcső szerű fa létra vezet le. Hideg van ott lenn, nyirkos, tök pókháló minden… mint a horror filmekben, amikor mész le az alagsorba, tökre olyan az egész. Rémületes.

Van a mennyezeten egy lámpa, mellette egy madzag, amit meg kell húzni és felkapcsolódik a villany…. de nem merem felkapcsolni. Attól tartok, hogy csontvázak lógnak a falon, és nem akarom látni őket.

… (megadó sóhajtás) … de nem őértük jöttem… tudom, hogy nem őértük jöttem… benn a sarokban… a bal oldali túlsó sarokban van valaki rettenetes körülmények között. A rettenetes körülmények között azt értem, hogy emberszerű, lesoványodott, a saját vizeletében ül... … a lábánál fogva mintha oda lenne láncolva… vagy nem is tudom…szörnyű !!... biztos hogy oda van láncolva… nem azért ül ott mert így döntött…hanem mintha fogoly lenne, vagy… egyébként nem tudom miért van oda láncolva… de mindegy... oda van láncolva... bokájára van a lánc kötve… a jobb lábára. A lánc fel van rögzítve a falra,  börtön szerű ez a kép ... és ez az ember egyszerűen nem tud onnan elmozdulni…. olyan ez a hely, mintha valami hülye gyilkosnak a kínzókamrája lenne.

Fel kell hozni ezt a valakit. Ez egészen biztos. Először őt, azután majd meglátjuk mi lesz a többivel. Bár azt érzem, hogy a többiek olyanok mint akik meghaltak, de ő legalább él. Csont és bőr, rémületesen sovány, koszos, de él. Kicsit olyan, mint aki már feladott mindent. Van a rabságnak az a foka, amikor a rab tiltakozik, mindenkit megtámad… de ő már megtört… ő már olyan mint aki feladott mindent, kataton állapotban van, nem tud, vagy talán már nem bír örülni.... az erőtlenségénél fogva .... vagy mert nem hiszi el, hogy szabadulhat. Hiába vagyok ott …. olyan mintha ott sem lennék. Nincs reakció. Semmi.

Valahogy ki kellene szabadítani innen. Kellene találnom valami szerszámot, amivel leszedem a lábáról azt a rettenetes vasat… nem is létezik rá szerszám… olyan nagyon vastag… mint amikor középkori módszerekkel kovácsoltak össze valami vasat… vastag, nem megmunkált, durva… és nem úgy van hogy viszek egy harapófogót és elharapom, mert annál sokkal-sokkal vastagabb… olyasmi mint amivel a gályarabokat láncolták oda a gályához… nem is tudom hogy mivel lehet ezt leszedni innen.

Sikerült keresnem valami véső szerű szerszámot, amivel ki tudtam pöckölni azt a szög szerű dolgot amivel össze van fogatva, és mivel azt ki tudtam húzni, már szétnyílik.

Beletettem őt egy kockás takaró szerű valamibe és a hátamra kötöttem, mert nem tudom másként felvinni a lépcsőn. Neki nem lenne ereje semmire.

Attól féltem, hogy vajon elbírom-e? de elbírom. Első pillanatban nem tudom megállapítani, hogy férfi vagy nő, mert annyira rossz állapotban van, hogy az arcáról nem látszik, és mintha a nemi jellegek is eltűntek volna róla, annyira le van soványodva. Csont és bőr, az arca olyan mint az etióp éhezőknek. Rettenetes. De ahogy jobban megfigyelem, most már látom hogy nő.

Felvittem őt, és a nappaliban a kanapéra lefektettem… ahonnan felpattant a korábban ott terpeszkedő, pihenő valaki részem, és odatérdepelt a kanapé túloldalára, Nem jönnek segíteni a többiek. Nekem kell megcsinálnom vele mindent.

Úgyhogy az történik, hogy először elmegyek hozok egy kis … nem tudom miért? de tejet…és éppen csak egy pár cseppet, amivel kicsit megnedvesítem a száját, hogy ne szomjazzon annyira. Azután elmegyek és hozok… na jó.... Sok minden történik közben.... Az a részem aki a konyhában van kis kötényben, ő nekiállt és elkezdett erőlevest főzni, mert azt mondja, hogy most ez lesz neki a legfontosabb. Közben én elmegyek a fürdőszobába és hozok valami vödör szerűségben vizet és törlőruhát és elkezdem Őt lemosdatni, hogy egy kicsit ember formájú legyen szegény. Lemosdatom és leveszem róla azokat a borzasztó ruhákat. Áttörölgetem a testét és közben az, aki a kertben kertészkedett, hoz nekem rózsaszirmokat. Azt figyelem, hogy hoz-e gyógyfüveket, de nem hoz. Csak rózsaszirmokat, amiket ráragasztgatok a testére, mint a halpikkelyeket, és miután lemosdattam a testét, mindenhová teszek egy rózsaszirmot, ennek hatására elkezd szépülni a bőre a szirmok alatt. Le kell vágni a haját (állapítom meg szomorú és feladó hangon).. . Nem lehet megmosni, mert egy borzalom… ezt muszáj leborotválni kopaszra… muszáj… csupa seb a feje, és nem tud meggyógyulni amíg ott haj van. Ezt muszáj letisztítani és leborotválni.

Azért, mégiscsak segítenek a többiek … valaki hozott… ezt sem értem, hogy miért de mindegy… tejet és mézet összekeverve, és azzal a tej-méz kombóval kerül egy pakolás a fejbőrére, hogy az majd valahogy segít. Szóval az történt hogy ezzel a mézes tejjel be lett vonva a leborotvált fejbőre, rá lett tekerve egy turbán szerű gyolcs valami, így fekszik most a kanapén a rózsaszirmokkal mint halpikkellyel a testén és a turbánnal a fején. Kap egy kis erőlevest szívószállal egy kis pohárból. Jó vastagon betakargattam.

A kezelés hatására már nem annyira kataton, nem annyira mozdulatlan, … egy kicsit bevackolta magát. Már nem csak kiterülve fekszik, ahogy letettem, hanem kicsit összegömbölyödik, mint aki biztonságban érzi magát, pihen és erőt gyűjt.

A többiek, a többi részem nézi őt, aki segédkezett, a konyhában lévő valaki, és a kertész valaki. Aki fát vágott az most begyújtott a kandallóba… a lány a hálószobában azt mondta, hogy nekem ezzel még nincs dolgom… még!! nincs ....

Az van, hogy mindenki, aki házban él, nagyon kíváncsi hogyan került Ő oda (mármint a pince mélyére), de nem kérdezik meg. Csak lehet érezni, hogy van a házban egy új jövevény, mindenki csendesen oda-oda pillant és próbálja kitalálni, hogy ez meg ki?

Ahogy figyelem Őt érzem, hogy Ő egy vétlen áldozat. Mint aki áldozatául esik valaminek, de nem azért mert kiprovokálta, hanem egyszerűen belekeveredett és áldozatul esett.

Van ebben a házban valami összeszokottság, valami magától működő rend, valami természetesség, egy olyan harmonikus létezés, ami annak ellenére, hogy megjelent ott ez az idegen, nem borult fel. Ez a harmonikus, organikus létezés továbbra is megvan. Az egész ház egy jól működő, összeszokott egység. Olyan, ahol kérdés nélkül mindenki tudja a dolgát… A jövevény hatására nem múlt el a ház fényessége, az pont ugyanolyan mint volt, napsütötte, világos, mint egy jól szervezett hangyaboly vagy méhkas, mindenki teszi a dolgát, amikor annak ideje és helye van.

Most már azt is tudom, hogy ha ez a valaki majd felépül, ő is bele fog integrálódni ebbe a háznépébe, csak még nem tudom a szerepét, nem tudom, hogy ki ő? mi ő? hogy mi lesz az ő dolga?

Lassan el kellene köszönnöm tőlük, de nincs is erre szükség, mert olyan mintha ez a ház összement volna kicsire és beleraktam a zsebes ingen felső zsebébe. 

Már tudom, hogy maga a ház (és annak lakói) én vagyok.

Körülbelül egy hét múlva visszatértem a házhoz és a lányhoz. 
Akkor még mindig nem tudtam, hogy ki ő csak azt láttam, hogy kicsit jobb állapotban van és a ház mellett üldögélő szakállas apókával és egy nénikével üldögél az ajtó mellett. Süt rájuk a nap, és az öregek erőt, szeretetet és bölcsességet adtak neki a jelenlétükkel.

Egy újabb hét múlva ismét visszatértem. 
Ekkor már megrendítő volt a találkozás vele. Egy törékeny, majdnem áttetsző, finom, bájos, nagyon szelíd, mégis szeretettel csordultig telt, sebezhető női részem volt ő, akinek már az érintése is gyógyító az őt átható finom szépségtől. Ő maga a báj, a kellem, a finomság, a lágyság a puhaság. Mint egy fiatal őzgida. Ő a Tündérlepke énem.
Zokogtam amikor találkoztam vele, megrendítő volt hogy láthatom, hogy az enyém, a részem, hogy ez is én vagyok…. és hogy majdnem elveszítettem.
Nagyon erős bűntudat tört rám. Istenem mit tettem veled!!
Nem haragudott rám, csak odajött hozzám, egészen közel, megfogta az arcomat és nagy-nagy szeretettel vígasztalt. Ő (aki a halálból jött vissza) .. Engem (aki hagytam hogy ez történjen vele).

Manapság ha csak magamba pillantok látom-érzem Őt, itt van velem-bennem a finomságával, a szinte láthatatlan, de nagyon is jelentős jelenlétével.

Sommázat:

A Tündérlepke részemet nem tudom pontosan mikor veszítettem el. Amikor gyerek voltam, még biztosan megvolt. Sokat "szenvedtem" az érzékenységem miatt, a sebezhetőségem miatt, a bennem lévő őzgida lágyság miatt. A felnőtt életemben valószínűleg már "azt a megoldást láttam jobbnak", hogy száműzöm őt, mert a "vadak széttépték volna" azt a finomságot, ami benne van, és vele együtt engem is.

Most, hogy én megerősödtem vissza lehetett őt fogadni, mert a báj, a kellem, a lágyság, a sebezhetőség, a puhaság, a szelídség, a végtelen szeretet képessége ami benne van nem gyengít, hanem gazdagít. Vele több és teljesebb vagyok, hiszen ő is én vagyok. Szeretem őt. 

Ha magamba figyelek, látom őt, ahogy kacagva fényes sziporkákkal szórja teli a lelkem.

FIGYELMEZTETÉS!!! Ezt a gyakorlatot KIZÁRÓLAG  nagyon tapasztalt vezetővel, sok-sok gyakorlati tapasztalattal rendelkezve, érzelmileg és mentálisan stabilan szabad elvégezni, MERT a pincében találtakat, el kell tudni viselni, az ő "gyógyítását" végig kell tudni vinni. Ha a vezető ebben nem tud támogatni NEM IS SZABAD HOZZÁFOGNI.

Fotó forrás: Pinterest - BeverleyS : https://pin.it/3w6UwdV5g