Eddigi életem talán legfontosabb mondata. Amikor először hallottam totál rémület volt. 

Úristen! Egyedül kell élnem!! Én azt nem akarom!! Bármit csak azt ne ! Hova fussak? Kihez szaladjak?

Az én leckekönyvemben az egyedüllét, a társtalanság, az otthontalanság, a kapaszkodók és támaszok hiánya volt az első számú "képzési segédlet" amit a sorskönyvembe beírtak.

Ki is vagyok én?

Egy útkereső, egy tapasztaló ember, aki mélységeket és magasságokat élt meg, és aki nem csak megtanulta de megtapasztalta, hogy az igazi otthon és béke az bennünk van. Önmagunkban.

Megtanultam hogyan kell magamban otthon és jól lenni.

Nem volt ilyenem, de megtaláltam a belső békét, az énerőt, az önazonosságot, a szabadságot. Ma már tudom, hogy nemcsak saját magamért, de másokért is érdemes végigjárnom ezt az utat. Azért is, hogy azoknak, akik hozzám hasonlóan 

• nem férnek bele a nekik szánt dobozba,
• akiknek nagyon nehéz a zsák amit az élet a hátukra rakott, vagy
• akik szeretnének másként, a maguk módján élni,

de 

• nehéz küzdelemben vannak a visszahúzó kapcsolataikban, 
• a mindenhonnan jövő ellenszélben, vagy 
• rogyadozik a lábuk a terhek alatt, 

azoknak a segítségére lehessek.

Mert én tudom milyen ez. Lehetek élő példa, kapaszkodó, jelzőfény. Lám, ha neki sikerült, akkor nekem is sikerülhet

Ezért hoztam létre ezt a felületet, hogy megosszam a tapasztalataimat és azokat a felismeréseket, amelyeket nemcsak elméletben, de a saját életemben is megéltem. Hogy aki nem tudja merre induljon, annak tudjak segíteni hogyan, hová, merre érdemes.

Hogy aki úgy érzi, nincs kiút, az tudja: van.

Én vagyok az élő bizonyíték arra, hogy az önazonosság a belső béke elérhető, és az élet lehet igazán élhető.  Ha én meg tudtam csinálni, neked is sikerülhet.

Még többet olvashatsz rólam a Ki vagyok én, a Miért, a Rólunk és a Megérte? Feltétlenül! írásokban.